Szoftverfejlesztés a mesterséges intelligencia segítségével: elmélettől a gyakorlatig

Szolgáltató: BME Részvétel formája: Személyes részvétel

Időpont: 2026. július 16. (csütörtök) 12:15–16:00
Helyszín: BME I. ép. IB023 terem


A mesterséges intelligencia (MI) alkalmazása ma már megkerülhetetlen az élet számos területén, így a szoftveralapú rendszerek fejlesztésében is. A szoftverfejlesztés egy többlépéses komplex folyamat, amely a követelményektől az architektúra tervezésen keresztül vezet a végső szoftver termékig. Ezen folyamat minden lépésében a mesterséges intelligencia komoly támogatást adhat, de a mesterséges intelligencia által elkövetett hibák komoly költséggel is járhatnak. Az elmúlt időszakban több cég is – akik korábban azt hitték, hogy az MI egyszerűen kiváltja a meglévő munkaerőt – kénytelen volt visszapótolni az MI miatt korábban jelentősen leépített szoftverfejlesztő csapatait. Szerencsére azonban vannak sikertörténetek is, ahol az MI jelentős produktivitás növekedést okozott. A workshopunk abban próbál segíteni, hogy a résztvevők sikeresen kiaknázzák a jelenlegi MI nyújtotta lehetőségeket: az elmélet áttekintése mellett egy kaliforniai startup, a RelationalAI cég fejlesztője fogja megmutatni, hogy miként használják az MI-t a mindennapi fejlesztés során, illetve osztja meg tapasztalatait a résztvevőkkel, és mutat példákat az MI sikeres alkalmazásaira.

A tutorialban először áttekintjük, milyen képességeik és korlátaik vannak a szövegmodellezésen alapuló MI eszközöknek. A második részében megvizsgáljuk, hogy a szoftverek fejlesztési folyamataiba milyen pontokon építhetők be az MI eszközök, és milyen technikákkal tudjuk fenntartani a kimenetek ellenőrizhetőségét és a bizalmat a fejlesztési folyamatban. Legvégül a RelationalAI cégtől érkező szakértő kollégánk pedig az MI megközelítések hatékony alkalmazását mutatja be a résztvevőknek

Időpont
Kezdés
12:15
Helyszín
BME I épület, IB023 terem
Oktató
Dr. Marussy Kristóf, Dr. Elekes Márton BME MIT, Dr. Búr Márton, RelationalAI
Létszám
4–50 fő
Kapcsolattartó
Vörös András
Típus: Workshop

A workshop díja*: 0 Ft

A workshop piaci értéke: 160 000 Ft/fő
*Vállalkozások és egyéni vállalkozók számára a KKV innovációs vagy „de minimis” keret terhére térítésmentes - további információ az Általános Szerződési Feltételekben.
Jelentkezés a képzésre